Miért lettünk tejszínek?
Mert sütemény, kávé, édesség, azaz élet nem létezik tejszínhab nélkül.

Mi is az a tejszín?
„Ha a frissen fejt tejet csendesen állni hagyják, akkor a zsír, mely könnyebb, mint a többi tejalkatrész, a felszínen gyűlik össze, s innét
leszedhető; ezt mondják tejszínnek. Nagyobb tejgazdaságok azonban most már gépek segélyével állítják elő a tejszínt. Összetétele csak annyiban különbözik a friss tejtől, hogy több zsírt és kevesebb savót tartalmaz, de a többi tejalkatrész egyenlő mennyiségben foglaltatik
mindkettőben. Zsírtartalma 15-40% között változik, de több is lehet. Tejszínnek az édeset nevezik, tejfölnek pedig közönségesen az aludttejről szedett savanyút. A tejszín emberi táplálékul szolgál és konyhai célokra is, de különösen a vajkészítésre.” /Lexikon/

Mi a mottónk?
Az illegális imádkozás.

Igazán egyéniségek vagyunk, mégis együtt egy közösség. Úgy alakult, hogy sok a lány, kevés a fiú, még sincs nőuralom. Vezetőink tündérek és mindent megtesznek értünk. Emma és Domi együtt verhetetlen párost alkotnak.

Miket szoktunk csinálni egy jó közi után csütörtökön vagy csak úgy általában?
Teázni, palacsintázni, hajókázni, kocsmázni, kirándulni (Pilis, Gellért-hegy), Tejszín napokra leköltözni (TN), közösen karácsonyozni, bálozni, korizni, társasozni a klubban, bowlingozni, színházba járni, sportnapon nyerni, 72 óra kompromisszumok nélkül alkalmából segíteni, imaórát szervezni, stb.

Hogyan lehetne jellemezni ezt a csoportot?
A legédesebb, leglelkesebb, legkreatívabb, legvállalkozóbb szellemű, legGáborabb, leghangosabb, legviccesebb, legpontosabb, legszebb hangú, legtejszínebb és legszerényebb csoport.

Mi a célunk?
Jól érezni egymást, élvezni az együtt töltött perceket, minél többet kihozni magunkból, kikapcsolódni, (TEJ)színt vinni az egyetemi hétköznapok szürkeségébe, feltöltődni – testileg, lelkileg, másokat szolgálni, közös haladni a keskeny ösvényen, az üdvösség és Jézus megölelése.

Napi menünk, diákoknak 20% kedvezménnyel:

Leves: Tejszínes-tárkonyos csirkeragu leves
Főétel: Egyszerű tejszínes rakott penne
Édesség: Mogyorós kinder-bueno szelet